2009.

Sziasztok!
 
Ma
kaptam meg a postástól egyik kedvenc női havi magazinomat, nevét nem
említeném, mert nem szeretnék ingyen reklámot nekik csinálni. Ebben a
kedvenc magazinban két cikket is találtam, ami számomra fontos volt. Az
egyik ami jobban hatot Rám, illetve Rátok és a Cégünkre is hatással van
a 2009-s évre vonatkozó gazdasági előrejelzés, melyről két ezzel a
témával foglalkozó kutatót kérdeztek meg.

Ami kiemelendő,
hogy az előrejelzések szerint ugyan megszűnik a 13. havi fizetés,
100.000 embert fognak elbocsátani, a társaságok örülnek ha nem fognak
becsődölni. Azonban ami nekünk és nektek jó hír, hogy a szolgáltató
szférát nem nagyon fogja érinteni a válság leszámítva egy kisebb
átlagos 3-4% áremelést.

Bár
ha engem kérdeztek, az fogja túlélni a válságot a szolgáltató cégek
közül, akik képesek egy - egy munkát kevesebb összegért elvállalni, és
itt jön be, hogy egy - egy szolgáltató cégnek mekkora a havi
költségei... iroda bérlés, a helység fenntartásának költsége, a sok
kapcsolattartó fizetése stb. Míg a HostessTeamnél nincs iroda, nincs
sok kapcsolattartó, így reményeim szerint versenyképesek leszünk a
2009-s évben. De ehhez a hostessek megértése is szükséges, sajnos
nektek is fel kell készülni arra, hogy nem minden munka lesz magas
órabérű. Nem kell megijedni nem azt mondom, hogy drasztikus órabér
csökkenések lesznek, hanem egy kicsi. De mégis fogtok dolgozni és a
válság ellenére pénzt keresni. Szerintem ez fontos, mert a válság
túlélésének a lényege, a gazdasági körforgás fenntartása. Ha mindenki
elkezd sporolni és semmit nem veszünk, nem dolgozunk - főlleg mi, mint
szolgáltatók és Ti mint hostessek - a körforgás lassúl, és a válságon
lassabban leszünk túl.

 

Reményeim szerint a nagy
nehézségek ellenére túl éljük a válságot és szépen sorban jönnek be a
munkák, folyamatosan fogunk dolgozni, és lépésről lépésre haladunk
előre.

 

Sok nehézség és gond vár ránk a 2009-s évre nézve, de sok kítartás és munka után mindkét félnek jobb lesz...

 

Hiszen aki a vödör alján ül, csak felfelé mehet tovább...

 

A
felfelé vezető út, pedig csak jó lehet.... Ott van a sok munka után
járó sok fizetés, a jobbnál jobb rendezvények... Gondoljatok csak
bele... Csak addig kell kíbírni és küzdeni a gazdasági gondokkal.

 

Kitartás,
küzdés, sok gond, kudarc, és sok idegeskedés vár ránk, de utána sokkal
jobb érzés lesz, hogy képesek voltunk túlélni...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
HostessTeam Service Kft.