Pozítivum

Sziasztok!

 

Tegnap
szomorú dolgokat kellett mesélnek, de ez ma megváltozik! Csak pozitív
elményeket fogok mesélni, mellyel azt támasztom alá, hogy igenis vannak
olyan hostok/hostessek akik az elvállalt munkát jól sőt néha még annál
is jobban elvégzik.

Az első ilyen eset
egy nagy rendezvény során volt, még szeptemberben. 7-8 hostessre volt
szüksége a megrendelőnek, a feladat összetett volt, szervezés,
koordinálás, ide - oda rohangálás, díj átadás. Mivel első munkáink
egyike volt ezért nagyon jól akartuk végezni a dolgunkat...sikerült
is...az esős nap ellenére a hostessek megállás nélkül dolgoztak, minden
feladatot - száj húzás - nélkül megcsináltak. Volt olyan is a nap
során, mikor annyira összehangolódtak a lányok egymással és a
szervezőkkel, hogy nem volt szükség kiadni a feladatot, mert az egyik
vagy másik hostess már ott volt és végezte a dolgát. A rendezvény már a
végéhez közeledett mikor a megrendelő félre hívta a cégvezetőnket,
akinek teljesen az egekig dicsérte a csapat minden tagját.

Nagyon jó érzés volt...sőt bevallom a bűszke voltam mindegyik emberemre, akik ott voltak.
Bevallom
mi hívei vagyunk annak, ha valaki jól dolgozik akkor megérdemli, hogy
utána is vele dolgozzam. Így is van a mai napig, azok a
hostok/hostessek, akik egyszer bebizonyítják nekem mire képesek,
azoknak bizalmat szavazok és a lista elejére kerülnek!

De közben mesélem tovább, hiszen több jó élményem volt, ami ennyire megragadott.

A
minap volt Mikulás, hogy pontos legyek szombaton. Ebből kifolyólag egy
BTL-s cég kért Tőlünk egy hostesst, mikulásruhában. A feladata annyi
volt, hogy mosolyogjon és a kis mikulás csomagokat átadja a vendégek
részére. Illetve kérték, hogy nagyon szép lányt válasszunk, hiszen egy
számukra nagyon fontos partnernek a rendezvényén van szükség a
munkájára. Így is lett, egy modellt választottunk, aki azonnal elnyerte
a megrendelő tetszését, amit örömömre e-mailben is és személyesen is
megjegyeztek.
A munka nem volt hosszú maximum 3 óra, ez alatt az idő alatt a modellem tökéletesen mosolygott, kedves volt a vendégekkel.
Mi volt ebben olyan nagy élmény?! Jöhet a kérdés Tőletek!
A
megrendelő a munka után, mikor négy szem közt beszéltünk elmesélte,
mennyire elégedettek...milyen szép modellt vittünk, mennyire profik
voltunk a kivitelezésben...
de számomra, még ez sem a lényeg ...

"Nincs szükség több vagy nagyobb referenciára, mint amit ma itt bemutattatok, és végig csináltátok..."

Tudom, csak két történetet osztottam meg Veletek, de szerintem ez az idézet jó végszó is egyben... :)

HostessTeam Service Kft.